„És lőn az égben viaskodás” (Jel 12:7)

Szinopszis: A keresztény Európa az apokalipszis jegyében bontakozott ki és nőtt fel: teológiájára, irodalmára, művészetére századokon át rányomta pecsétjét, de forrongó, felfedező és hódító láza, vagy akár a vallást elvető, jövő-orientált tudománya és utópia-idéző politikai gondolkodása sem volt soha mentes a végső dolgok bűvöletétől. Annál különösebb, hogy ennek az imaginációt és az életvilágot egyaránt meghatározó apokaliptikumnak a vizsgálatával a teológián kívül a közelmúltig alig foglalkoztak a különböző embertudományok. Ebben az előadásban e kérdéskör művészeti, irodalmi, esztétikai vonatkozásaira összpontosítok – milyen az apokaliptikus művészet? Nemcsak egy önálló kategória, az apokaliptikum érvényesüléséről lehet érvelni a művészettörténetben, de ennek a Jelenések könyvében gyökerező sajátos műfajiságnak egymástól jól elkülönülő párhuzamos hagyományai is kialakultak a különböző irodalmi, művészeti ágakban. Az apokaliptikum kettős természetéből adódóan eleve kínálkozott a lehetőség e párhuzamosságok kialakulására, így retorikai szempontból beszélhetünk egy tragikus és egy komikus értelmezési keretről; diskurzus tekintetében egy „tagadó-szelídítő” és egy „hirdető-megidéző” hangnemről; míg ikonográfiai és narratológiai szempontból egy statikusabb „utolsó ítélet” hagyományról és egy dramatikusabb „apokatasztázis” hagyományról. Az előadás különösen ez utóbbi kettős reprezentációs hagyományt fogja bemutatni a középkori–kora-újkori művészeti alkotások tükrében, a jellegzetes szimbólumkészleteikkel és meggyőzési céljaikkal.

dr. Hubbes László-Attila

egyetemi adjunktus

S a p i e n t i a – Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Műszaki és Társadalomtudományi Kar, Csíkszereda