Phyllis Ackerman 1933-ban a kárpitművészetről írt vaskos tanulmánykötetének címében a kárpitművészetet a civilizáció „tükrének” nevezi. Ackerman címválasztása ma is hiteles és korunk dokumentatív anyagokban gondolkodó generációját is kötelezi. Ebben a műfajban a fotografikus gondolkodás térnyerése, majd az informatika technikai vívmányainak elterjedése a kompozíciótól a kész művekig vezető hosszú és bonyolult folyamatot lényegesen egyszerűbbé tették. A szövetesség, a rendszerelvűség és a képi gondolkodás digitális struktúrái együttesen irányították figyelmünket a témánkat meghatározó nagy európai kárpitsorozatokra.

/ A Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Kárpit­művészek Egyesülete a kortárs kárpitművészet legfrissebb megközelítési módjait kívánja reprezentálni, amikor a Nemzetközi Kárpit 3 eseményeit „Apokalipszis vagy globális fenntarthatóság” címmel hirdeti meg. A kiállítást az egyesület fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezzük meg.

/ Az Apokalipszis témájával a kárpitművészetnek arra az időszakára reflektálunk, amikor a kárpitok, az igazán monumentális középkori képsorozatok a korabeli névtelen miniátorok munkáit nagyították föl. Az angers-i Apokalipszis és Panne­makernek a magyar gyökerű Albrecht Dürer grafikai lapjainak feldolgozásával készült Apokalipszis-paneljei Szent János Jelenések könyvének konkrét szöveghelyeire utalnak. Ezek a meghatározó gótikus és reneszánsz példák igazolják, hogy korunk képkultúrája jellegzetesen összefügg a műfaj európai fénykorában született hatalmas kárpitsorozatokkal.
Ez az összefüggés részben technikai, részben azonban a műfaj határain túl is érvényes párhuzamokat takar: a szövet előbb kézira­tokhoz készített illusztrációk, később fametszetek apropóján találkozott a képpel. Ezek a művek nem egyszerűen a szegények bibliájáról, a szöveg nélkül olvasható képről, hanem sűrítő, átalakító lehetőségeiről, az értelmi és mentális képességek összekapcsolt működéséről tanúskodnak. Az apokalipszis témáját olyan rendkívüli alkotók neve fémjelzi, mint Bosch, Grünewald, Brueghel, Blake, Masereel, Picasso vagy Botero, de idézhetnénk Deleuze, Virilio, Eliot, Saint-Saens, Godard, Coppola és Bergman műveit is.

/ Jean Lurcat a Világ éneke című kárpitsorozatában Szent János művét mint a korai kereszténység példáját állítja elénk egy olyan időszakból, amely nyilvánvalóan összefügg a kulturális integrációkkal küzdő korunk feszítő kérdéseivel. Ezzel párhuzamosan figyelmeztet bennünket a természet és az alkotott környezet fenntarthatóságának aktualitására, a művészet és a technikai civilizáció egyetemes felelősségére.

/ Az elmúlt években egyre több elmélet és modell, bukkant fel, amelyek – válaszul a klasszikus tudományágak sikertelenségére – különböző szempontokból és különböző kontextusokban kutatják a valóságot, hogy a komplexitással és a rendszerekkel mint a fenntarthatóság kihívásaival foglalkozzanak. Annak ellenére, hogy létezik bizonytalanság a fenntarthatóság értelmezésében, jelenleg a megbonthatatlan holisztikus megközelítés a jellemző, ahol a gazdasági, társadalmi és környezeti problémák egymással összefüggő dimenziói egységesen kezelhetők. Ugyanakkor az egyes dimenziók értelmezése és értékelése a megközelítések sokféleségét eredményezi.

/ A nemzetközi fenntarthatósági irodalom egyes kiemelkedő témái segítenek megérteni és szélesebb körben elterjeszteni a fenntartható fejlődés elveit. Ezek közé tartozik például a jövő nemzedékek jóléte, az alapvető biofizikai életfenntartó rendszerek karbantartása, egyetemesebb részvétel a fejlesztési folyamatokban és a döntéshozatalban, vagy az elfogadható színvonalú emberi jólét kivívása.

PÁPAI LÍVIA DLA, habil Ferenczy Noémi-díjas képzőművész
a kiállítás kurátora