Az időn kívüliség szálai között itt és most

A szövés ősi, egyetemes mesterség. Technikájának gazdagsága, kimeríthetetlen változatossága része az emberiség kulturális örökségének. Európa kultúrtörténetének jelentős művészeti műfaja e technikát átértelmező és művészetté nemesítő falikárpit. A kárpitművészet a képző- és iparművészet határán egyszerre hordozza magában a képi ábrázolással történő üzenetközvetítés igényét éppúgy, mint a fonalak és a kézi szövés adta speciális technikai lehetőségek végtelen tárházát. Az európai művészet történetében a kárpitszövés sajátos és szuverén, korokat átívelő, időtlen műfaj. Napjainkban is él és változik, megújult formai és tartalmi értékeivel a XX. és XXI. század művészetének különleges képviselője. A technikai jellegzetességek, a helyi sajátosságok egyedi szemlélete izgalmas dimenziókat nyit meg.

A magyar kárpitművészet a francia manufaktúrák hagyományait követve alakította ki saját arcát. A több mint száz évet átölelő, több műhelyt jegyző magyar kárpittörténet kiemelkedő egyéniségei, Ferenczy Noémi, Leo Belmonte, Kóródi György, és még sorolhatnánk e művészeti ág nagyjait, mindannyian Párizsban tanulták mesterségük meghatározó alapjait. Ferenczy Noémi gyökereztette meg a magyar kárpitművészet mai napig élő szemléletét, példája nyomán a szellemi és kézműves munka sajátos egységben összefogható és művelhető önálló művészeti ággá fejlődött. Kijelölte az utat, melyet a saját műtermükben önállóan alkotó magyar kárpitművészek, azóta is járnak. A hosszú, akár 1-2 évig tartó alkotói folyamat útját, melynek minden fázisa – a tervezéstől a kartonrajzoláson át a fonalak kiválasztásán keresztül a szövésig – egy tudatos alkotói összhang eredménye. A művész kezében a kárpit textúrájának gazdagsága szinte mindent képes kifejezni. A kárpitművészet időtlen műfajának ritka egyedisége, hogy korunk gyorsan változó, és az azonnali eredményekre koncentráló világában a falikárpit megszületésének folyamata ma is őrzi több évszázados tradícióit.

A Magyar Kárpitművészek Egyesülete e művészeti ág sokszálú örökségének szintézisére törekszik, a tervező, a kartonrajzoló és a kivitelező-szövő egységben kezelt alkotói gyakorlatát folytatva. A nagyméretű kárpitok létrehozása lehetőséget teremt az együttalkotásra, az alkotói öntörvényűség és a közös munkából fakadó alázat egyesítésére. E művek megvalósítására és a műfaj akadémiai szintű oktatására is alkalmas, egyben művészettörténeti értéket jelentő, közel 100 éves szövőszékek „örökbefogadása” sajátos hagyományőrző szerepet kínált a közösség számára. A reprezentatív, nemzeti ünnepeinkhez, sorskérdéseinkhez, történelmünk és kultúrtörténetünk meghatározó alakjaihoz kapcsolódó, mégis megújító szándékú, monumentális, közösségben megvalósított falikárpitok alkotói szemlélete a Gödöllői művésztelep, Lakatos Artúr és az Iparrajziskola szellemiségéhez, a Greco műhely és a Hungária Gobelin műhely örökségéhez köthetők, ugyanakkor az Egyesület művészközösségében – a tanítványi szálakon keresztül – a Ferenczy Noémi- és Plesznivy Károly-iskola művészeti hagyománya is folytatódik.

A Magyar Kárpitművészek Egyesülete az évek során több mint nyolcvan taggal rendelkező művészeti szervezetté bővült, mely megalakulása óta összefogja és képviseli a Magyarországon és határainkon túl élő magyar kárpitművészeket. Megalakulásához hosszú út vezetett. A magyar kárpittörténet első jelentős szakmai érdekképviselete az elkötelezett szakmaiság jegyében, az 1980-as években Fett Jolán által életre hívott Gobelin14 csoport volt (Baráth Hajnal, Gyímesi Ildikó, Hauser Beáta, Katona Szabó Erzsébet, Kneisz Eszter, Kovács Péter Balázs, Kubinyi Anna, Lencsés Ida, Nyerges Éva, Oláh Tamás, Örsi Zsuzsa, Pasqualetti Eleonóra, Penkala Éva, Remsey Flóra, Zelenák Katalin, 1987-tól Balog Edit).

A rendszerváltás idején jelentősen hozzájárult a falikárpit műfajának újratematizálásához a Svájcból hazaköltözött Polgár Rózsa, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Textil szakosztályának akkori vezetője. A nemzeti megújulás jegyében felkért nyolc alkotó (Hauser Beáta, Hegyi Ibolya, Kecskés Ágnes, Nagy Judit, Pápai Lívia, Péreli Zsuzsa, Polgár Rózsa és Solti Gizella) Himnusz ihlette kárpitjai pedig új lendületet adtak e művészeti ágnak.

A közös alkotómunka jegyében 1995-96-ban a Polgár Rózsa, Kecskés Ágnes, Martos Katalin Nyerges Éva és Oláh Tamás által mozgósított, közel félszáz alkotó saját műhelyében kivitelezett hetvennyolc kárpit-négyzetből hozta létre első közös, monumentális művét, Kárpit határok nélkül címmel, mely Jóry Judit művészettörténészt idézve „nem csupán a millecentenáriumi ünnepségekre elkészült nemes felajánlás, az 1100 éves kárpát-medencei magyar jelenlét előtt való meghajlás, hanem egy maroknyi magyar kárpitszövő művész közös millenniumi jeladása a „határok nélküli” Európában”. A szövött kárpit-négyzeteket Baráth Hajnal szerkesztette és varrta eggyé. A mű elnyerte a 14. Szombathelyi Fal-és Tértextil Biennálé nagydíját. Alkotóinak szakmai elhivatottsága és közös adakozása hívta életre 1996-ban a Magyar Kárpitművészek Egyesületét Dobrányi Ildikó elnök, Lencsés Ida és Katona Szabó Erzsébet alelnökök vezetésével. Az Egyesület égisze alatt hamarosan létrejött a Budavári Kárpitműhely is. Az állami tulajdonú Iparművészeti Vállalat Gobelin Műhelye az 1990-es évek végére ellehetetlenedett. A felszámolt műhely nagyméretű szövőszékeit és hagyatékát Dobrányi Ildikó mentette meg az enyészettől az Egyesület Budavári Kárpitműhelye számára. A szakmai és emberi összefogás e példája lehetővé tette a Millennium alkalmából 1999-2000-ben létrejövő második közös kárpit, a 18 m2-es Szent István és műve, majd a harmadik, a Széchenyi Könyvtár Nemzeti Emlékhely Kiállítóterében elhelyezett három részből álló, 20 m2-es Corvin kárpitok 2003 és 2006 közötti megvalósítását.

A műfaj képzőművészeti vonatkozásait hangsúlyozó és átfogó bemutatását szolgáló kiállítás létrehozását kezdeményezte Dobrányi Ildikó és Kecskés Ágnes, amikor a Szépművészeti Múzeum kiállítás-filozófiájához igazodva nemzetközi kárpitkiállítás megvalósítását szorgalmazták. Dobrányi Ildikó tíz éves elnöki tevékenységének felbecsülhetetlen érdemei közé tartoznak a 2000-ben és 2005-ben Kárpit I. és Kárpit II. címmel, a budapesti Szépművészeti Múzeummal közösen megrendezett nagyszabású nemzetközi kárpitkiállítások. A világ élvonalában jegyzett rendezvény szervezésében kiemelkedő szerepe volt Hegyi Ibolyának, de létrejöttjükhöz Pápai Lívia és Száraz Marika is hozzájárult.

A Magyar Kárpitművészek Egyesülete eddig közel száz nemzetközi és hazai kiállítás résztvevője és rendezője volt, melyek közül kiemelhető a washingtoni Textil Múzeum-beli bemutatkozás 2001-ben, 2002-ben Genfben az ENSZ székházában rendezett kiállítás, ugyanebben az évben az olaszországi Ceriben a Magyar Kulturális Év alkalmából rendezett tárlat, majd 2005-ben a kanadai Vancouverben, valamint 2011-ben Strasbourgban az Európa Tanács székházában, 2013-ban pedig a fennállásának száz éves évfordulóját ünneplő marosvásárhelyi Kultúrpalotában rendezett kiállítás. Az Egyesület 2011-ben a budapesti Iparművészeti Múzeumban Transzcendens térképek címmel rendezett tárlatot, melyen alapításának 15 éves jubileuma alkalmából hatvan művész által közösen készített művek kerültek bemutatásra. A 2013-ban Szövés-kódok címmel a budapesti Francia Intézetben létrehozott kiállítás pedig főként az egyéni alkotások minél gazdagabb bemutatását tűzte ki céljául. Reneszánsz látványtár, Évek és színek, Ezüstfények, Fényünnep, 4. Textilművészeti Triennale, Limes és sorolhatnánk a közös műveket bemutató csoportos kiállításokat.

Dobrányi Ildikó elnök betegsége és 2006-ban bekövetkezett halála mély csapást jelentett a művészeti ág számára. A tagságra maradt súlyos anyagi terhek, valamint a székhely felszámolásából következő „hontalanság” megoldhatatlan feladatoknak látszottak, melyek komoly szervezeti válsághoz vezettek. Ebben a nehéz helyzetben Lencsés Ida, korábbi alelnök vette át az elnöki szerepet, Hegyi Ibolya alelnök pedig kilépve az Egyesületből, tisztelete jeléül megalapította a Dobrányi Ildikó Alapítványt. Balog Edit alelnöknek 2008 őszén sikerült új székhelyet találnia a XI. kerületben. A tagság e kisebb méretű műhelyben 2010-2011-ben megszőtte negyedik közös művét Európa fényei címmel, az Európai Unió soros magyar elnökségének tiszteletére. 2010 és 2011 között az Egyesület tiszteletbeli elnök Polgár Rózsa volt, ügyvezető elnök feladatait Lencsés Ida látta el, majd 2011-től Balog Edit elnök, Lencsés Ida és Máder Indira alelnöklettével működünk. 2011-2012-ben készült el a Duna Limes című 9 m2-es kárpit, mely a keszthelyi Pelso 2013 – IX. Országos Kerámia és Gobelin Biennálé fődíját nyerte el. A tematikus kárpitok közül narratív megfogalmazás jellemzi a Petőfi életútját megidéző, 2013-2014-ben szőtt „az egész töredéke, a töredékek egésze” című hatodik közös alkotást, és a hetedik, Radnóti emlékkárpitot is, mely 2014-2015-ben született.

A Magyar Kárpitművészek Egyesülete munkásságának egyedülálló teljesítménye a közösen létrehozott hét nagyméretű alkotás. Példa nélküli, hogy szuverén alkotók közös, nagyméretű kárpitok megszövésében egyesítsék stílusukat, mondanivalójukat, személyes „szövésnyelvezetüket”. Ezen közös művekben együtt alkottak a Svájcban, Franciaországban, Belgiumban, és Romániában élő magyar származású kárpitművészek is. Az Egyesület által létrehozott közös művek a monumentális történeti kárpitok műfajához köthetők leginkább, olyan kincsként, mely a ma még világviszonylatban különlegesen nagyszámú hazai művelőjének köszönhetően megismételhetetlenül gazdag szövedéke a művészi önkifejezésnek.

Balog Edit elnök,
a Magyar Kárpitművészek Egyesülete elnöksége nevében